Szeretnél még jobb lenni az angolban?

A folyamatos angol beszédet elérni nem is olyan nehéz. Nézd meg hogyan sikerülhet Neked is!

 

1. Ne tanulj túl sok nyelvtant!

Ez elsőre talán furcsán hangzik sokak számára, pedig ez az egyik legfontosabb szabály. Ha csupán a nyelvvizsgát szeretnéd letenni, akkor persze tanuld meg alaposan. Azonban, ha folyékonyan szeretnéd beszélni a nyelvet, akkor meg kell próbálnod a nyelvtan tanulását hátrébb szorítani.

A nyelvtan kényszeres alkalmazása beszéd közben lelassít és összezavar. A mondatalkotás közben ugyanis mindig a szabályokra fogsz koncentrálni ahelyett, hogy egyszerűen csak beszélni próbálnál.

Pedig még az angol anyanyelvűeknek többsége is csak kevesebb, mint 20%-át ismeri az összes nyelvtani szabálynak. Sok nyelvtanuló több szabályt ismer, mint jó néhány anyanyelvű. Elhatározás kérdése, hogy az igealakok mestere szeretnél lenni, vagy inkább szeretnél folyékonyan beszélni.

 

2. Tanulj kifejezéseket!

Az emberek többsége még mindig először szavakat tanul, majd megpróbál belőlük mondatokat összeállítani. Sokszor egészen elképesztő, hogy hány szót ismernek a diákok, mégis képtelenek helyes mondatokat alkotni.

Ennek az az egyszerű oka, hogy csak szavakat tanulnak, nem pedig kifejezéseket. Amikor egy gyerek beszélni tanul, akkor ő is egyszerre tanulja mindkettőt. Neked is így kellene az angolt tanulnod.

Ha ismersz 1000 szót, akkor talán össze tudsz rakni pár helyes mondatot. Ha azonban ismersz kifejezéseket, akkor rengeteg helyes mondat megalkotására leszel képes. Ha ismersz 100-at, magad is meg fogsz lepődni, mennyi mindent fogsz tudni helyesen elmondani.

Ha pedig ismersz 1000 kifejezést, akkor már majdnem menni fog a folyamatos angol beszéd. Ne pazarold tehát az idődet arra, hogy csak szavakat magolj, hanem tanulj mellettük kifejezéseket és sokkal közelebb kerülsz a folyékony beszédhez.

 

3. Ne fordíts mindent egy az egyben le!

Ha egy angol mondatot akarsz alkotni, akkor soha ne az anyanyelvedről próbálj egy az egyben fordítani. A szavak sorrendje valószínűleg teljesen más, ezzel a módszerrel lassú és gyakran pontatlan leszel. Ehelyett alkalmazd a tanult kifejezéseket és mondatokat, így nem kell beszéd közben gondolkodnod a szavakon, hanem automatikusan – és nem mellesleg helyesen – fognak azok jönni.
Fordítani és a szabályokon is gondolkodni egyszerre, nem igazán vezet eredményre.

 

4. Az olvasás és szövegértés gyakorlása NEM elég, gyakorold a beszédet is!

Az olvasás, a szövegértés (hallgatás) és a beszéd a három legfontosabb elem, bármilyen nyelvről legyen is szó. Azonban egyedül a beszéd az, aminél fontos, hogy folyamatos legyen. Az embernél az a normális, hogy először megtanulja megérteni, amit mondanak neki, majd folyékonyan beszélni, olvasni és írni.

Rengeteg ember tud olvasni és meg is érti a beszédet, mivel ezt sokat gyakorolja. De annak érdekében, hogy szép, folyamatos legyen a beszéd, azt is gyakorolni kell.

Az olvasás gyakorlása közben beszélj tehát hangosan. Olvasd fel a szöveget, és gyakorold azt is, amit hallottál. Addig gyakorold a beszédet, amíg azt a legkisebb erőfeszítés nélkül meg tudod tenni. Ha ezt csinálod, hamarosan képes leszel folyékonyan angolul beszélni.

 

5. Folyamatos angol folyamatosan!

Képesnek lenni arra, hogy beszélj egy nyelvet nincs kapcsolatban azzal, hogy mennyire vagy okos. Bizonyított tény, hogy bárki képes megtanulni, bármilyen nyelven beszélni. Mindenki beszél legalább egy nyelvet. Akár szuper intelligens vagy akár nem, képes vagy egy nyelvet megtanulni.

Ez azért érhető el viszonylag könnyen, mert folyamatosan azzal a nyelvvel vagy körülvéve. Az országodban mindenütt ezzel találkozol, mindenütt ezt hallod.

Megfigyelhető, hogy azoknak az embereknek jobb az angoljuk, akik angol nyelven tanító iskolában tanultak, hiszen a környezetük tele volt állandóan angolul beszélő emberekkel.

Vannak persze olyanok is, akik külföldön tartózkodnak, mégis nagyon keveset tanulnak az adott nyelvből. Ez általában azért van, mert összebarátkoznak a saját országukból érkezőkkel, így keveset gyakorolják a kinti nyelvet.

Neked tehát arra van szükséged, hogy angolos dolgokkal vedd magad körül. Megbeszélheted például a barátaiddal, hogy csak angolul fogtok beszélni, vagy a telefonodon angol nyelvű szövegeket hallgatsz, angol nyelvű menüt állítasz be, angolul nézel filmeket, stb. Ahogy láthatod, könnyel elérhetsz eredményeket azáltal, hogy megváltoztatod a környezetedet. Merülj el az angolban és sokkal gyorsabban fog menni a tanulás.

 

6. Tanulj helyes anyagokból!

A népszerű mondás, miszerint gyakorlat teszi a mestert, csak abban az esetben lehet érvényes, ha az, amit gyakorol, helyes.

Ha a helytelen kifejezéseket gyakorlod be, akkor azt is fogod majd használni és nagyon nehéz a berögzült rossz dogokon változtatni. Épp ezért nagyon fontos, hogy megbízható, „jó” anyagokból tanulj.
Egy probléma, ami gyakran előfordul az, hogy sok diák a hírekből tanul. Bár ez elsőre jó ötletnek tűnhet, az igazság azonban az, hogy a nyelvezet, amit ott használnak, sokkal formálisabb és a hétköznapi nyelvben kevésbé használt. Természetesen fontos, hogy megértsd amit mondanak, de ez már egy sokkal haladóbb szintű angol, mint amit az alapok elsajátítása után tanulni kellene.

Egy barátoddal tanulni a nyelvet egyszerre jár előnyökkel és hátrányokkal is, amelyekkel mindkettőtöknek tisztában kell lennie. Előnyös, mert sokat tudtok egymással beszélgetni, ami gyakorlottá fog tenni titeket. Motiválni is tudjátok majd egymást, csakúgy, mint kijavítani az alapvető hibákat.  Így fejlődni fog a folyamatos angol beszéd is.

Ugyanakkor valószínűleg sok dolgot rosszul fogtok rögzíteni, ha nem vagytok biztosak abban, hogy mi a helyes és mi nem az.

Használjátok az együtt töltött idő arra, hogy azt az anyagot gyakoroljátok, amit már megtanultatok.

Röviden tehát, olyan anyagokból tanulj, amiben megbízhatsz, amit sokan használnak és ami helyes.

Nyomj egy likeot ha tetszett az anyag. Köszönjük!

 

Forrás: talkenglish.com

3 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here