Bővebben a vitaminokról

396

A szervezet számára szükséges tápanyagok egyik csoportjába az inkább energiaszolgáltató makro-tápanyagok (zsírok, szénhidrátok, fehérjék), a másikba a működési folyamatokban részt vevő és azokat segítő mikro-tápanyagok (vitaminok, ásványi anyagok) tartoznak. Ahogy nevük is utal erre, a mikro-tápanyagokból, így a vitaminokból is csak kis mennyiségek szükségesek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének nélkülözhetetlenek az emberi szervezet működése szempontjából. Érdemes kicsit közelebbről megismerkedni velük.

A vitaminok

mibenlétére nem egyszerű pontos meghatározást adni, fogalmát meglehetősen bonyolultan lehet körülírni: olyan szerves vegyületek, amelyekre a szervek és az anyagcsere zavartalan és folyamatos működése érdekében kis mennyiségben állandóan szüksége van az emberi szervezetnek, ami azonban nem képes azokat előállítani, ezért bevitelét külső forrásból, növényi és állati eredetű táplálékkal kell biztosítani.

A meghatározás lényegében tartalmazza a vitaminok fő feladatait is, ami a hormonok, enzimek és más kémiai anyagok „működésének” biztosítása, ugyanakkor nagyon fontos az antioxidáns szerepük is, amellyel megkötik a szervezet káros hatású szabad gyökeit.

A változatos, vegyes táplálkozás, amely tartalmaz növényi és állati eredetű táplálékot is, általában fedezi a vitaminszükségletet, nem szükséges külön pótlás. A növények (és más egyszerű organizmusok) képesek az életfolyamatok működtetéséhez szükséges minden anyagot szintetizálni, míg a magasabb rendű élő szervezetek, köztük az ember, valahol az evolúció során, vagy valamilyen mutáció következtében elvesztették ezt a képességüket.

Az, hogy valami vitamin vagy sem, természetesen önző módon az ember szemszögéből van meghatározva. Van ugyanis olyan vitamin, amelyeket egyes állatfajok képesek szintetizálni, vagyis más anyagokból előállítani a szervezetük számára, az ember pedig nem. A C vitamint pl. az ember, a főemlősök, a tengeri malac, a denevér, néhány madárfaj és a halak kivételével az állatok többnyire glükózból szintetizálják. Nekünk tehát vitamin, az állatok nagy részének viszont nem.

A ma ismert vitaminok mindegyikét a XX. század első évtizedeiben fedezték fel, de létezésükkel kapcsolatban már sokkal korábban is voltak sejtések. A két legérdekesebb talán

a B1-vitamin (tiamin) és a C vitamin (aszkorbinsav) története.

Christiaan Eijkman (1858 – 1930) holland orvos és fiziológus

Az izomgyengeséggel, koordinációs zavarokkal, lábízületek fájdalmával járó beri-beri nevű betegség évezredek óta ismert, ma pedig már az is közismert tény, hogy kialakulását a B1 vitamin hiánya okozza. A XIX. század végén egy holland orvos, Christiaan Eijkmann Jáva szigetén végzett a betegséggel kapcsolatos kutatásokat.

Az ő elképzelése az volt, hogy a betegséget valamilyen baktérium okozza, amelyet csirkékben próbált kitenyészteni. Kísérletei nem jártak eredménnyel, vagy legalábbis nem olyan eredménnyel jártak, mint amire számított, viszont észrevette, hogy amikor a csirkéket hántolt rizzsel etették, akkor a beri-berire jellemző tünetek léptek fel az állatoknál, amikor pedig hántolatlan barna rizst adtak a madaraknak, akkor a tünetek enyhültek.

Eijkmann munkásságára és saját egérkísérleteire támaszkodva egy 1912-ben közzétett tanulmányában Frederick Hopkins, angol biokémikus jelentette ki először, hogy a táplálékokban olyan kis mennyiségű, ismeretlen anyagok vannak, amelyek feltétlenül szükségesek az egészség fenntartásához. A vitaminok felfedezéséhez való hozzájárulásáért Christiaan Eijkmannt és Frederick Hopkinst később Nobel-díjjal jutalmazták, annak ellenére, hogy azt a bizonyos titokzatos anyagot egy lengyel biokémikusnak, Kazimierz Funknak sikerült szintén 1912-ben elkülönítenie.

Az anyag egy aminocsoportot tartalmazott, ezért Funk elnevezte „vita amine”-nak, amiből a „vita” az életet jelenti, az „amine” pedig a nitrogén jelenlétére utal. Később ugyan kiderült, hogy nem minden vitamin tartalmaz nitrogént, de a név maradt, csak az „e” betűt hagyták el a végéről.

Hasonlóan hosszú múltra tekint vissza egy másik betegség,

a skorbut története is. Már az ókorban is ismerték, de különösen a nagy földrajzi felfedezések korában vált jellemzővé, hogy a hosszú, hónapokig vagy akár évekig tartó utakra induló expedíciók legénységét rendszeresen pusztította, gyakran megfelezte a „tengeri pestis”-nek nevezett kór. Az évszázadok során többen is megfejtették a betegség okát, illetve felfedezték az ellenszerét, de a viszonylag nehézkes információáramlás miatt a „felfedezéseket” csak kevesen ismerték meg, így újra és újra feledésbe merültek.

A C-vitamin a szervezet számos anyagcsere-folyamatában nélkülözhetetlen

A XVI. században egy Észak-amerikai expedíciója során Jacques Cartier francia felfedező az irokéz indiánoktól kapta meg a betegség ellenszerét, akik a tujafenyő háncsából készített teával gyógyították meg embereit, John Woodall angol sebész pedig az 1617-ben kiadott, „Az orvos kézikönyve” című könyvében az ananász és más gyümölcsök fogyasztását ajánlotta. James Lind skót hajóorvos az 1700-as évek közepén, egy hajóút során már egy egészen komolynak tekinthető, kontrollált kísérletsorozatot is végzett a skorbutos legénység körében, de az „Értekezés a skorbutról” című munkájára csak évtizedekkel később figyelt fel Gilbert Blane, akinek kezdeményezésére a XVIII. század végétől az angol hajók legénységének napi rendszerességgel citromlevet adtak.

Szent-Györgyi Albert

Hogy a citromban, citrusfélékben és a savanyú káposztában mi az a bizonyos skorbutellenes anyag, egy ideig még megfejtetlen maradt, pedig az említett Funk doktornak már a B1 vitamin izolálása után az volt a hipotézise, hogy további betegségek gyógyítása is lehetséges lesz majd a vitaminok segítségével. Ez így is lett, nem kellett sokáig várni a következő vitamin felfedezésére.

Miközben az 1930-as évek elején

két amerikai biokémikus, Joseph Svirbely és Charles Glen King azon veszekedtek, hogy melyikük találta meg a gőzerővel keresett C vitamint, Szent-Györgyi Albertnek paprikából sikerült nagy mennyiségben kivonnia azt, és elsőbbségét a Nobel-díj bizottság is kézzel fogható módon ismerte el.

Az A-vitamin hat azonos biológiai hatású vegyület, úgynevezett vitamer (retinol, retinal, alpha-karotin, beta-karotin, gamma-karotin, beta-kriptoxantin) összefoglaló neve.

A vitaminokat Elmer Vernon McCollum, amerikai biokémikus javaslatára kezdték az ABC betűivel megkülönböztetni és elnevezésükre jelenleg sincs más nemzetközileg elfogadott szabály.

Úgy tűnhet, mintha némelyik betűt nem ismerték volna a névadók, de ez természetesen nincs így, csak menet közben néhány vitaminról kiderült, hogy nem az, aminek elsőre látszott. Pl. az F-vitaminnak nevezett anyagról kiderült, hogy tulajdonképpen nem is vitamin, hanem zsírsav, a B7 vitaminról megállapították, hogy azonos a H vitaminnal, az M vitamin pedig nem más, mint a folsavként is ismert B9 vitamin.

A „B” betűsök egyébként is sok galibát okoztak

A „B” betű több vitamin-módosulatot takar, egy egész vitamincsoportot jelöl. Eredetileg a másodiknak felfedezett vitamint (tianin) nevezték el B-vitaminnak, később a riboflavin felfedezése után az addigi „B-vitamin” nevet megváltoztatták „B1”-re és a riboflavin lett a „B2”. Azután rájöttek, hogy a B1 az valójában nem is egy, hanem két vitamin, tiamin és niacin, ezért a tiaminnál megtartották a B1 nevet, és mivel a B2 már foglalt volt, így a niacin lett a B3. Némelyik B vitaminról, az F vitaminhoz hasonlóan kiderült, hogy nem is annyira vitamin, ezért aztán a B betűs vitaminok nagy része már nincs is a „vitaminlistán”, amely jelenleg 13-féle elemet tartalmaz: A, D, E, K, valamint B1, B2, B3, B4, B5, B6, B12, C, H vitaminok.

A betűk kétfelé választása nem véletlenszerű, hanem egyféle csoportosítást is jelent

Mivel a vitaminok szerkezetükben egymástól nagymértékben eltérő összetett szerves molekulák, a kémiai összetétel helyett az egyik lehetséges és leginkább alkalmazott lehetőség az oldhatóság szerinti csoportosítás.

  • A zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) a szervezetben hónapokig is raktározódnak, kivétel a kismértékben vízben is oldódó K-vitamint, amelyet a szervezet csak minimális mennyiségben képes tárolni.
  • A vízben oldódó vitaminokat (B1, B2, B3, B4, B5, B6, B12, C, H) viszont a szervezet nem képes tárolni, ezért folyamatos, napi utánpótlásra van szükség, de itt is van egy kivétel, a B12 a májban nagyon hosszú ideig raktározódik.
A D-vitamin több, zsírban oldódó vitamint foglal magába. Legfontosabb feladata a kalciumháztartás szabályozása. Kép forrása: http://d-vitamin.hu/

A vitaminszükségletet sok tényező befolyásolja:

életkor, nem, testtömeg, életvitel, fizikai állapot, betegségek és nem utolsó sorban a táplálkozási szokások, de általánosan igaz, hogy vitaminokat naponta kell fogyasztani. Hogy mennyit, arra ajánlások is születtek, az RDA szám (ajánlott napi bevitel) megmutatja egy adott vitaminra vonatkoztatva egy átlagos egészséges ember vitaminszükségletét.

Az egyes vitaminok hiánya külső és belső okokra vezethető vissza és egyénenként eléggé eltérő módon jelentkezhet, azt az egyéni tűrőképesség erősen befolyásolja.

  • Elsődleges és külső okokra visszavezethető hiányról beszélhetünk, ha a táplálékkal felvett vitaminok nem fedezik a szükségletet, amit koplalás, tartós éhezés, egyoldalú táplálkozás és áttételes módon a krónikus alkoholizmus is előidézhet.
  • Másodlagos, belső okokra visszavezethető hiányt emésztési zavarok, felszívódási zavarok, bélflóra részleges vagy teljes pusztulása, hosszan tartó gyógyszeres kezelés okozhat.

A vitaminok titokzatosak, érdekesek és nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára, de nem csodaszerek. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapnak a különböző vitaminkészítmények és sokszor nagyobb az elvárás velük kapcsolatban, mint amire valójában képesek.

Hajlamosak vagyunk kisebb-nagyobb bajainkat vitaminhiánnyal magyarázni, aztán csak kapkodjuk be a jól marketingelt multivitaminokat. Nem valószínű, hogy ez a pénztárcánk tartalmán kívül másban is komolyabb károkat okozna, de azért, ha életelixírként, rákgyógyszerként meg a csodálatos gyógyulás szereként hirdetnek egy vitaminkészítményt, akkor jobb, ha sürgősen elkezdünk gyanakodni.

 

Okleveles táplákozástudományi szakember vagyok. Diplomámat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán mesterképzésen szereztem.Egyéni vállalkozóként táplálkozási tanácsadással, személyre szabott étrend készítésével és sporttáplálkozással foglalkozom. Célom, hogy minden hozzám fordulót kivezessek a „táplálkozási labirintusból”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here