Hogyan változtatott meg az utazás?

1084

Mi minden hat az ember személyiségére? Család, barátok, környezet, iskola, munkahely, hit, sport, s sorolhatnám hosszasan. Rám hatottak, s ma már mindegyikről azt gondolom, hogy nem haszontalanul. Itt vannak bennem, nap, mint nap táplálkozom belőlük.

 

Mégis, amikor felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon, mi az, ami leginkább megváltoztatott az elmúlt években, akkor az utazás jut eszembe.

Ha tehetném, receptre írnám fel sok-sok barátomnak és ismerősömnek, utazz! Talán kicsit sikerül is megtennem, blogomon, az Élet sója blogon keresztül. Megpróbálom átadni az élményt, s arra biztatni mindenkit, hogy próbáljunk ki mindent, amire csak lehetőségünk van.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Már csaknem hat éve írok, s talán úgy tíz éve hobbim az utazás. Éppen itt volt az ideje egy kis önvizsgálatnak, hogyan is változtatott meg engem az utazás?!

Bátorság

Soha nem tartottam magam gyávának, de bizony voltak szorongásaim, ha el kellett utazni valahová, elhagyni a kis megszokott, biztonságos, jól ismert környezetet. Szépen lassan terjesztettem ki a határaimat, minél távolabb utaztam, egyre bátrabbnak éreztem magam, s egyre kevesebb lett a szorongás is.

Minél több dolgot tapasztaltam meg, annál inkább bátrabb lettem. Kétszer jártunk férjemmel Rómában, két egymást követő évben, s a második alkalommal sokkal rövidebb idő alatt sokkal több dolgot próbáltunk ki, élveztünk és láttunk, mint az első alkalommal.

S ez nemcsak az ismétlésnek, hanem gyávaságunk leküzdésének is volt köszönhető. Korábban hosszasan készítettünk elő egy utazást, ma már az sem jelentene gondot, ha azonnal kellene indulni valahová.

Nyitottság és elfogadás

Húszas éveimben alig volt 5 dolog, amire azt mondtam, hogy érdekel, megnézném, megtapasztalnám, átélném. S alig volt egy-két olyan embercsoport, akikkel szemben ne lettek volna fenntartásaim, félelmeim, sztereotípiáim. Ma már állandóan szelektálnom kell az érdeklődésem középpontjába kerülő dolgokat, s azon kell sajnálkoznom, hogy miért nincs hét életem?

S az emberek? Nos, néha kritizálok, ha mondjuk a rengeteg kínai és japán turista csak a kamerája lencséjén keresztül nézi a havas hegycsúcsokat Svájcban, vagy ha túlságosan laza, francia pincér harmadszor is elfelejti a vizet, amit kértem, vagy, ha a korzikaiak sem angolul, sem németül nem tudnak.

Ezek csupán múló megjegyzések, s ma már elfogadom a franciát lazának, a németet mániásnak, a norvégot visszafogottnak, az olaszt lustának, az arab nőt kendősnek, s így tovább.

Nyitott és elfogadó lettem, amire bizony az utazás tanított meg.

Türelem

Vannak, akik arról számolnak be, hogy a koruk előre haladtával egyre türelmetlenebbek lettek. Úgy érzem, ez nálam éppen fordítva történik. Már csak néhányszor üti fel a fejét ez a kellemetlen érzés az életemben. S miért is ne lenne ehhez az utazásnak szintén köze?

Konkrétan két ország változtatott meg ebben, az egyik Norvégia, a másik a Kanári-szigetek. Miért? Norvégiában senki és semmi sem türelmetlen. Nyugodt a természet, nyugodt az autós, nyugodt a boltos, nyugodt az utcát takarító ember. Türelmesen segít a borzalmas angolságom ellenére az újságárus, türelmesen várja ki a sziklán a másik túrázó, hogy felküzdjem önmagamat és sorolhatnám.

Két hét Norvégiában, s az ember annyi türelmet tapasztal meg, amennyi csaknem egy életre megváltoztatja. (Norvégiában mást is sikerült elérnem, legyőzni önmagam, amelyről itt a blogomon olvashattok!)

Fotó: dr. Szalai Krisztián

S hogy jön ide a Kanári-szigetek? Számomra az a hely a lecsendesítő hely. A tenger, a mindig állandó hőmérséklet, a szél, a valószínűtlen, holdbéli táj, s a sok pihenni vágyó ember. Mindennek és mindenkinek van ideje, nem kell munkába rohanni, nem kell megnézni 50 látnivalót egy nap alatt, s nem kell aggódni, hogy elromlik az időjárás.

Mindig is imádtam azokat a helyeket, amelyek látnivalóban, múzeumokban bővelkednek, de időnként szükség van egy olyan helyre is, mint a Kanári-szigetek. (Arról, hogy hogyan változott meg a vélemény Gran Canaria-ról itt olvashattok egy cikket.)

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Az élet élvezete – az élet sója

Nem tehetjük meg, hogy mindig utazunk, de megtehetjük, hogy az összes lehetőséget, ami adódik, kihasználjuk. Azt tapasztalom, hogy ma már egyre többen gondolkodnak hasonlóan, de még mindig sokan vannak azok, akik nem képesek élvezni az életet.

Mi hiányzik az életükből? S akkor Én mitől élvezem az életet? …

Azt hiszem a jó ételektől, amiket én főzők, a kiváló éttermektől, amelyekbe a férjemmel járunk, s a jó élményektől, amelyeket az utazásaink, s a hétköznapjaink alatt élünk át.

Szeretem ezeket az élményeket megosztani másokkal és ezzel arra ösztönözni mindenkit, hogy élvezze az életet. Adjon esélyt új ételeknek, ismeretlen zenei élményeknek, embereknek, népcsoportoknak, városoknak és országoknak.

Vegye észre a körülöttünk lévő világ szépségeit, lépjen túl a standard utazásokon, vacsorákon, a három generáció óta vasárnapi ebédnek főzött húslevesen (Ezzel nem a nagyanyám receptjét akarom bántani. Én is minden héten főzök valamit, amit a nagymamám, vagy az anyukám főzött.).

Lépjünk ki a megszokott környezetből, megszokott cselekedetek köréből, mert türelmet, bátorságot, nyitottságot, elfogadást hoz, amelyre a jelenlegi és eljövendő világban még nagyobb szükség lesz. S ha megtesszük, akkor megsózzuk az életet!

Élet sója – www.eletosja.cafeblog.hu

 

Olyan szakmahalmozónak tartom magam, aki a sok érdeklődési területe "áldozata", de határozottan élvezem. Művelődésszervező, médiamenedzser és történelemtanárként végeztem, majd jogász és európai szakjogász lettem. Mindegyik területen dolgoztam, de a szívem mindig az újságíráshoz, a kultúrához húzott igazán. Több, mint 5 éve írom a blogomat, az Élet sója blogot (www.eletsoja.cafeblog.hu), ahol utazási, gasztronómiai, kulturális élményeimről számolok be. Jelenleg dolgozom egy, a dél-német Boden-tó környékén szerzett élményeimről szóló könyvön.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here