Stájerország, az osztrák Toszkána

998

Vannak kultikus helyek, amelyekről úgy gondoljuk, hogy nincs másik a világon. Majd egyszercsak belebotlunk egy hasonlóba, s nem hiszünk a szemünknek. Sikerült néhány napot eltöltenem Stájerországban és annak fővárosában Grazban, s bátran kijelenthetem, hogy Toszkánában éreztem magam.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Salzburg felől érkezve fokozatosan elhagytuk az Alpok havas csúcsait, inkább már csak dombok, s nem hegyek között autóztunk Graz felé. Május lévén a táj egészséges zöldbe burkolózott, a levegő friss volt, s már mindenütt színes virágok követeltek figyelmet maguknak.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Graztól kicsit tartottunk, 15 éve jártunk utoljára a városban és nem voltak olyan emlékeink, amelyek szerint annyira el lettünk volna ragadtatva az Óratoronytól, a vártól, a Buboréktól és a többi nevezetességtől. Most sem mi akartunk jönni, hanem a munkánk vívta ki ezt a – ma már úgy gondolom – fantasztikus három napot nekünk.

Rögtön az első este, a muragaluskákon lépdelve (az utcaköveket a Mura folyó legömbölyített köveiből rakták le) éreztük, hogy a város él, nagyon is él. Mindenhol fiatalok beszélgettek, zenéltek, koccintottak. Idősebbek vacsoráztak az ezernyi napernyő alatt, s jóval idősebb polgári épületek színezték ki az utcákat. Csak sétáltunk és szívtuk magunkba az életet, a pezsgő életet. Már ekkor tudtam, hogy nem túlzott az, aki egy cikkben a reneszánsz drágakőként emlegette Ausztria második legnépesebb városát.

Míg első este a vacsoránk helyszínének kiválasztásától estünk kétségbe, addig másnap a felkínált látnivalók tömegétől.

Kulinárisan is toppon van Graz

Ehetünk itt stájer étket hagyományos vagy nagyon modern formában, ehetünk street food konyhából, vagy elegáns halétteremben, s elmerülhetünk a nemzetközi konyhák világában is.

Látnivalók és élvezetek Grazban? Soroljam? Akkor még holnap is itt ülsz kedves Olvasó! Inkább csak adok pár tippet:

  • nem szégyeltünk felmerészkedni Graz legelegánsabb áruházának, a Kastner & Öhler-nek a tetőteraszára, hogy onnan vessünk egy pillantást a várra, az óratoronyra, s a város tetejére,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
  • a várban álló harangtorony zúgása közben a kazamaták színházán pihentettük szemeinket, s elképzeltük, ahogy a város művészei az Antigonét adják elő,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
  • az egyik étteremben kipróbáltuk a Backhendl-t, a stájer rántott csirkét, amelynek ízén kívül, csak a története fenségesebb,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
  • sétáltunk az Eggenberg kastély Planétakertjében, megkeresve a Vénuszt és a Marsot, megszámolva a kastély tornyait, ajtajait és ablakait (a kastélyt építtető Johann Ullrich von Eggenberg a tornyokkal a négy évszakot, az ajtókkal a 12 hónapot, az ablakokkal az év 365 napját kívánta szimbolizálni),
Fotó: dr. Szalai Krisztián
  • bejártuk a Buborékot, Graz modern művészeti palotáját, ha a kiállításokat nem is, de az épület struktúráját elragadónak találtuk,
  • koktéloztunk a Mura-szigeten, miközben a folyó sebes mozgásának köszönhető morajlást hallgattuk,
  • ettünk császármorzsát harangjátékot hallgatva az éttermek terén, a Glockenspielplatz-on,
Fotó: dr. Szalai Krisztián
  • láttunk dómot, templomot, mauzóleumot, kolostort, kínai pavilont, függőkertet, kőoroszlánt, törökkutat, művésznegyedet, s szörfözőket a Mura folyón.
Fotó: dr. Szalai Krisztián

A grazi csodák után már nem számítottunk nagyobb dobásra, de a környék még a városnál is jobban meglepett bennünket.

Bortúrára indultunk, Kitzecket célbavéve

A dombok között autózva eleinte csak egy-egy kastély és vár lepett meg, de később varázslatos toszkánhangulatú táj lépett elénk.

Kitzeck lett az én szememben az osztrák Toszkána fővárosa, miközben egy kis faluról van szó. Csupán a templom, a bormúzeum és a turistainformáció jelentette a faluközpontot, de körben a dombokon, szétszórva ott álltak mázas cserepeikkel a kis birtokközpontok, körülöttük szőlőhadseregükkel. Borkóstolásunkról és a többi látnivalóról itt olvashattok egy cikket a blogomon.

Harmadik napunkon Stájerország nem akart elengedni még bennünket, dilemmáztunk, hogy Zotterék csokigyárába menjünk-e vagy inkább Riegersburg vára csábításának engedjünk. Az utóbbi bizonyult erősebbnek (no meg mi, mert ellenálltunk a csoki csábításának), s bevettük a vulkanikus kúpon álló várat. Jól tettük, mert innen újra szemügyre vehettük az erősen Toszkánára emlékeztető tájat és bepillanthattunk egy végvár életébe is.

Fotó: dr. Szalai Krisztián

Azt hiszem, mi vendégek leszünk még Stájerországban, maradt még bor, amit nem kóstoltunk, vár, amit nem fedeztünk fel, s ugye egy borvidéket (ahogy Toszkánát is) ősszel is látni kell.

 

 

Olyan szakmahalmozónak tartom magam, aki a sok érdeklődési területe "áldozata", de határozottan élvezem. Művelődésszervező, médiamenedzser és történelemtanárként végeztem, majd jogász és európai szakjogász lettem. Mindegyik területen dolgoztam, de a szívem mindig az újságíráshoz, a kultúrához húzott igazán. Több, mint 5 éve írom a blogomat, az Élet sója blogot (www.eletsoja.cafeblog.hu), ahol utazási, gasztronómiai, kulturális élményeimről számolok be. Jelenleg dolgozom egy, a dél-német Boden-tó környékén szerzett élményeimről szóló könyvön.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here