Szex a lelke mindennek

781

Mostanában egyre több olyan pár keres fel, akik között már évek óta nincs szexuális kapcsolat. Egy általam készített felmérésben 59 megkérdezett párból 38 mondta azt, hogy nem működik a szexuális élete. Ez 64%! Döbbenetes szám! Ami szintén megdöbbentő, hogy ezek között a házaspárok között nagyon sok fiatal van, akik csupán néhány éve (2-3) élnek kapcsolatban. Szintén érdekes, hogy újabban többnyire a férjek nem akarják az együttlétet. Korábban a nők mondogatták, hogy „Jaj, drágám, most ne! Úgy fáj a fejem!”, most pedig a férfiak keresnek kifogásokat.

A házaspárok 64%-a elégedetlen szexuális életével

Tudom, erre sokan azt mondják, „Persze, biztos szeretőjük van!”. De nem ez a helyzet. Statisztikák szerint 5 kapcsolatból egyben megfigyelhető a férfi nemi vágyának csökkenése, hiánya. Már a fiataloknál is kimutatható a szexualitáshoz való hozzáállás változása. Manapság egyre több fiatal fiúnál kitolódik az első aktus időpontja. Várni akarnak, ami korábban inkább a lányokra volt jellemző.

Miért csökken a szexuális vágy?

A felnőtt férfiaknál persze a stressznek, az egzisztenciális bizonytalanságnak, depressziónak, a párkapcsolati problémáknak is fontos szerepe van a nemi vágy csökkenésében, illetve egyre többen küzdenek merevedési zavarokkal. (A betegségekkel, szervi problémákkal most nem foglalkozom, persze ez is ok lehet.)

A nőknél nagy hormonális változások idején is csökkenhet a nemi vágy. Ilyen a szülés utáni időszak vagy a változó kor. Bizonyos érzelmek is negatívan hatnak, például ha rossz élmény volt a szülés, akkor egy időre csökkenhet a szexuális étvágy. Azonban a jól működő párkapcsolat alapvető feltétele a jól működő szexuális élet. Nem egy házasságot láttam már tönkremenni a szex hiánya miatt. A szexuális problémák ugyanis befolyásolják lelkiállapotunkat, közérzetünket, életminőségünket.

Minden ember szexuális igénye más. Akár mennyiségre, akár minőségre gondolunk. Ezért fontos, hogy merj nyíltan beszélni kedveseddel vágyaidról, problémáitokról. Így tudtok kialakítani olyan szexuális életet, amely mindkettőtök számára kielégítő.

A szexualitás is biztosítja a párkapcsolatban a gyengédséget, a másik közelségének megélését, amely nélkül menthetetlenül elhidegül a kapcsolat. Minél ritkábban bújtok össze, annál nehezebb lesz újra belekezdeni.

8 tanács a szexuális életetek „felmelegítéséhez”

Társadalmunk nagyon szemérmes, a szexualitáshoz rengeteg tabu, gátlás kapcsolódik, sokan beszélni sem hajlandóak róla. Ezért a legfontosabb, hogy merjetek megnyílni egymás előtt, beszélni a problémáitokról! A szexualitásotok ugyanúgy karbantartást igényel, mint az autótok, otthonotok vagy a testetek.

  • Beszélgessetek arról, mitől kerül hangulatba a másik, mitől kívánjátok a szexet! Nyíltan és világosan fogalmazzátok meg gondolataitokat!
  • Semmiképp se kritizáld a másikat, azzal csak tovább rontod a helyzetet! Senkinek sem esik jól, ha rossz szeretőnek tartják! A férfiaknál ez ráadásul ördögi kör: ha kritizálod a teljesítményét, legközelebb már előre aggódni fog és még rosszabb lesz az eredmény.
  • Masszírozzátok meg egymást! A kellemes érintés csökkenti a stresszhormon szintjét, segíti az ellazulást.
  • Tudatosan készüljetek az esti programra! A fáradtság megöli a vágyat! Könnyebb hangulatba jönni kipihent állapotban. Ne egy hajtós nap után akard „ágyba cipelni” a párodat! Fürödjetek együtt, menjetek el vacsorázni ráhangolódásként.
    De akár az egész napot is tekintheted „előjátéknak”. Kedves szavakkal, futó ölelésekkel, simogatásokkal, csókokkal hangolhatjátok egymást az estére!
  • A rendszeres sport és az egészséges étkezés is segít a libidó növelésében.
  • Törekedjetek a változatosságra! Ne csak este, ne csak az ágyban, ne csak otthon, ne mindig ugyanabban a pózban szeretkezzetek! Idézzétek vissza szerelmetek hajnalát! Akkor még kifogyhatatlanok voltak az ötleteitek!
  • Teremtsétek meg a hangulatot! Kellemes zene, gyertyafény, illatok, csábító fehérnemű, ki mit szeret!

  • Sokat tehettek párkapcsolatotokért és az intim egészségetekért azzal is, ha elmentek egy Kriston intim torna tréningre. A módszer segíthet testetek megismerésében, a szabadabb szexuális élet megteremtésében, a szexuális vágy fokozásában, a nemi szervek egészségének megőrzésében. Az alhas izmainak tornáztatása mindössze napi néhány percet igényel, viszont a változás egész életedre kihat. A tornát képzett trénerek segítségével külön férfi és női csoportokban sajátíthatjátok el. (Az intimtorna párkapcsolatra gyakorolt hatásáról itt olvashatsz még.)

Az idő múlásával csökkenhet a vágy, az izgalom, de nem hagyhatjátok elhalni, mert az a kapcsolat halálához vezethet!

Pszichológus, párkapcsolati coach vagyok. Eredeti végzettségem középiskolai tanár, tehetségfejlesztő szakvizsgával rendelkezem. Pszichológus diplomámat 2006-ban szereztem. Évekig pszichológiát tanítottam, önismereti csoportokat vezettem. Jelenleg elsősorban párkapcsolati tanácsadással foglalkozom - 2016-ban hoztam létre a Párterápia Debrecent. Azt vallom, hogy a legtöbb házasság megmenthető, ebben igyekszem segíteni a hozzám fordulóknak is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here